az örökre

Íme a tudatosan megtervezett lemezkampány. A karácsonyi piacra a zenekar mindig különös figyelmet fordított, hiszen ekkor jelent meg tavaly a Légy szíves című dal, most pedig a szeretet ünnepére ismét egy nagyszabású szeretethimnusszal jelentkezik klipesítve a zenekar. A kis filmet még valamikor télen forgattuk, a Légy szíves kliphez hasonlóan a Nagymerénylet névre hallgató rendezőpárossal, Nagy Gergővel és Merényi Dáviddal, júniusra lett kész, de eleve nem rohantunk, mert tudtuk: időzíteni tudni kell… Ez annyira jól sikerült, hogy időközben rábukkantunk a neten egy hasonló tematikájú cuccra, amit valaki egy Coldplay dalhoz csinált (nem hivatalos verzsön), pedig már megvoltunk vele, de hát ugye mi magyarok számos találmányt készítettünk úgy el, hogy a munkálkodás után fáradtan hátradőltünk, és mire felocsúdtunk, hopp, már valami élelmes fiú nem besétált előttünk a találmányi hivatalba? De mi vagyunk a másodikak, és azóta végre megtanultunk a bronzéremnek is örülni.

Azt tervezzük, hogy november elejére jön hozzá egy remix az "Örökré"-ből, meg egy akusztik verzió, és egy vagy két régi dal. Mindenesetre elkezdjük csinálni az új lemezanyagot. 

Lovasi


 

ki tart halat?

Amíg a tisztelt olvasók a válaszon törik a fejüket, addig elmondjuk, bár nem szeretjük a felhajtást, az elmúlt jó néhány hétben végül sikeresen teszteltük a zenekar emberekre gyakorolt hatását: a többségnél az immunrendszer erősödését észleltük, jelentősen nőtt mind a férfiak, mind a nők szexuális kisugárzása, valamint minőségi javulás állt be a nemi életükben.

jó szomszédod leszek

Hogyan készült? sorozatunk utolsó fejezete következik most, a tizenkettedik dal, azaz a Szomszéd történetszerűsége. A jelentős tréner, Rátgéber László kedvence ez egyébként, a sötétség, a szomorúság és a fájdalom himnusza, a szétbaszott házasság indulója, ahogy ő fogalmazott egyszer. Most megmutatjuk, miből lett a mi.

avian

Évek, kérem szépen, hosszú évek kitartó munkájának eredménye ez. A Jedik is csak tárgyakat tudnak mozgatni. 

vasárnapi morzsa

Utólagos engedelmével, tisztelettel ajánljuk Karva nevű olvasónk jelen munkáját a magyar közönségnek, mely mindig megértette és szerette a jót ételben, italban egyaránt. Brillat-Savarin, sőt a Tiberius császár korabeli híres római gourmet, Apicius is úgy tartotta, hogy aki a finomság mellett, a szépséget s különlegességet is kutatja az evésben és ivásban, az csak finom lelkű és megértő lehet. Ennél többet nem is fűznénk hozzá Karváék mai vasárnapi ebédjéhez, de megragadnánk az alkalmat, hogy szertefoszlassunk egy legendát: a rántott húst nem Ferdinánd császár főszakácsa, Leopold Grunzmüller találta fel.

másképp

Így festettünk a nyolcasban, koncert közben, akusztikusan, ugye. Íme a Pénz miatt, az Örökre, és a végén egy felejthetetlen interjú, nem túl mély, de annál inkább tidüntidüntidüntidün. 

apám szakállán

Sokszor esett már szó a világhírű zenekar világhírű akusztikus stúdiókoncertjéről az MR 8-as stúdiójában, abból ad egy kis ízelítőt a most következő videó, mely egy szőrtörténeti áttekintés is egyben, mert nekünk ilyenünk is van. A Kiscsillag akusztikus koncertje, ha még nem mondtuk volna, a jövő héten, május 19-én és 23-án, 23 órai kezdettel kerül adásba az MR2-Petőfi Rádióban.

Felvette, megvágta, szerette: Százados Miklós

igazis

Átugrottunk egy számot, nem szándékosan, így alakult, majd pótoljuk, meg minden, de akkor most jöjjön a második lemezünk utolsó dala, pontosabban a dal sztorija, vagy mi. Hogyan készült? 13.rész: Igazságos
 

Na, talán ebből volt a legtöbb verzió.
Eredetileg a dal egy Tartuffe előadásra készült, ami Pécsett ment 2006-ban, a Janus Egyetemi Színház előadásában és Dióssy kolléga, Lovi, meg jómagam voltunk az előadás élő zenegépe (ez a verzió nekem már nincs meg, de a Lovi gépén még lehet, hogy megtalálható). Nekünk a színpad elején kellett ülni, szemben a közönséggel, ami az első előadáskor még nem volt olyan vészes, mert figyeltük a darabot, de a harmadiknál Lovasi művész úr néha elaludt a színpadon, ami a közönséggel szemben ülve eléggé kínos volt.

zenesanyi

Az alant olvasható íráshoz - amit az egyébként kiválóan doboló szerző idő hiányában jómaga nem tudott kitenni, és úgy vélte, mi meg túl gyávák leszünk ahhoz, hogy közöljük - csak ennyit szeretnénk hozzáfűzni, csak neki: Bemegy a kocsmába a cowboy, a skót, a nyuszika, az agresszív kismalac, Pistike, a pösze, Móricka... A kocsmáros végignéz rajtuk, aztán aszongya: Mi ez, már megint valami hülye vicc? (a "szerk".)

Ismét eredetkutatás következik. A számunkra legfontosabb éltető fogalomról lesz szó, mégpedig a vajas kenyérről. Vagyis a zenéről. Magyarul.

A zenét Kovács "Zene" Sándor találta ki. Ő jött rá, hogy ha kiad egy hangot, és létrejön egyfajta rezgés - például kitartja, nem pedig csak simán "leejti" a hangot -, akkor az számára szórakoztató. Elkezdett énekelni, bár akkor még nem hívták sehogy, mert a beszédet 1945 után fedezték fel, és akkor gyorsan ki kellett találni egy nevet ennek a cselekvésnek, mivel az ember első szava a papa, mama, cvikipuszi és atombomba szó után az "én" volt. Az ekelés maga a hangkiadás, de ehhez hozzácsapódott a cselekvés megjelenítőjére irányuló jelzés - a már említett "Én" szó. Egy idő után hozzáragadt még egyes szám második személyben is az "én" előtag. Így lett a "Te, Józsi, ekelj már!" felkiáltásból "énekelj már". Bár Gábor (akitől idéztem) tisztában volt azzal, hogy nem Ő ekelt, hanem a haverja, de mivel fogalma sincs a szó keletkezéséről, ezt le is szar... Na, félre az unalmas összekötő szöveggel.

18-as karika

Hétvégi ajánlatunk a jelentős művész legfrissebb alkotása, mely ma reggeli gondolatait hivatott egységbe önteni, dal formájában. Zene nincs.