dolgozás van

Ha ez így megy tovább, lehet, hogy ősszel lesz kiscsillag 3.
Elkezdtünk komótosan dolgozgatni, a Lovasi-Ózdi páros néhány rövid akkordfűzérig jutott, aztán a Lecsó is küldött az otthoni termésből párat, úgyhogy erre alapozva február elején, és a mostani hétvégén Pécsen próbált a zenekar (most mentek vissza) és bár a hozott anyagon is gyurmáztunk, de aztán meglódultak a dolgok, elkezdtük a pillanat hevébe írni az ötleteket, és körülbelül kilenc dalszerűség lett felkrónikázva a gépbe. Ideírom a munkacímeket: 1eske v. vaktyúk, sirály, bugi, agyvérzés, bungaló, szelíd sziget, tipik, lélekkávé. Egészen furcsa cuccok is vannak, új ízek, és olyan lelkesek vagyunk, szövegeket is írtunk, és talán a márciusi bulikon már 2-3 számot játszunk is.
Többet meg nem is nagyon akarunk, mert érdekes tanulság volt, hogy ha valamin változtatunk, de a régebbi verziók már elterjedtek a youtube-on, akkor mindenki azt reklamálta, hogy miért nem ilyen meg olyan.
Szóval az a cél, hogyha ilyen jól haladunk, egy 25-30 számot is sikerülhet felvenni. Az meg olyan bőség, hogy abból még lehet is egy jó lemeznyi cucc.

Lovasi

A bejegyzés trackback címe:

https://orokre.blog.hu/api/trackback/id/tr241783372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eváj. 2010.02.23. 19:59:28

ééééééééééééééj :D

The Skunk Skins 2010.02.24. 07:19:30

@eváj.: ezzel csak egyet tudunk érteni :)

véredény 2010.02.24. 11:33:39

Kedves András, ti nem vagytok úgy vele, hogy az derül ki utólag, hogy a közönségnek van igaza? Hogy van, amiből tényleg erősebb egy régebbi verzió, mint a lemezes? Nem csak azért, mert megszoktuk, hanem mert tényleg? (Egyébként iszonyúan várjuk az új számokat, különösen a Vaktyúkot.)

eváj. 2010.02.24. 15:31:47

@The Skunk Skins: ugye? éljen az április, még ha vészesen közel lesz is az érettségi, akkoris ott lesz Szeged és Félegyháza :D és majd kiszűrődik a tömegből a hangos ééééééééééééj-ünk :D
mellesleg én a bugira nomeg a lélekkávéra vagyok kíváncsi :)

Bele a közepébe 2010.02.28. 01:20:20

de jó dolgotok van, fiúk...

jó volt olvasni, és arra ösztönzött, hogy én is csináljak valami jót,
de most épp "nehézbörtönsúlyzó" van.

samumisi 2010.02.28. 23:13:24

Csak arra a "felkrónikázott gép"-re nagyon vigyázzatok!!! ... Mentés másként!!!

Bele a közepébe 2010.03.01. 19:30:05

tudnátok segíteni? Van egy Kispál dal, aminek nem toma címét,
valami ilyesmiket énekel benne Lovasi, hogy

"láttam én már....
"mindeneket"
mindenen / (valamin) túl

mindenen túl, mindenen túl - és nem tudok rákeresni, mert nem tudom, melyik dal.

De úgyis kitűztem magamnak, hogy meghallgatom az egész életművet, és egyszer majd csak meglesz.

Bele a közepébe 2010.03.05. 19:08:59

Andriska, nagy hatással vagy Te a népekre. Van már Kisszínes zenekar, Kicsi Hang zenekar. (Olyan jó, hogy van youtube underground média és kultúra)
Én gitárt szeretnék születésnapra, és a Kispál és a Borz életművet tanulmányozom. :)

véredény 2010.03.06. 12:45:08

Bocs, megvédeném a Kisszínest, ami a szívem csücske, kimásolom a Magyar dal napja sajtóanyagából a névválasztásuk okait, semmi köze a Kiscsillaghoz. "A Kisszínes duó tulajdonképpen 1994 őszén alakult, mikor a ritmusgitáros után másfél évvel megszületett a szólógitáros. A nevet egy iskolai rendezvényen vették föl, mikor a sok trashmetál és hardrock banda között meg kellett határozniuk magunkat, és hogy mit keresnek ott két akusztikus gitárral. Egyszer valaki megkérdezte, mi a műfajuk, azt bírták kinyögni, kis alternatív izé. Olyan dalok, amilyeneket írni tudnak."

A Kicsi Hangot meg gyorsan megkeresem a youtube-on. :)

Bele a közepébe 2010.03.06. 14:11:03

köszi ! énnekem meg hallgatnom kellene, mert itt mindenkinek rég egyértelmű minden, amire én még csak eszmélek, de ennek is emgvan a bája .... :-)

jójó, és a nevet mikor adták maguknak a Kisszínesek? Mert az egy dolog, hogy 1995-ben születtek... :-D

Amúgy ráeszméltem az Esti Kornél zenekar Panodrámájára is, és rögtön meg is hallgattam vagy 5 x.

Bele a közepébe 2010.03.12. 18:51:14

franktyrell.blogter.hu/403399/lovasi_andras_kossuth-dijat_kap

Andriska, ne haragudj az Andriskázásért, de ezután sem fogunk tegezni, nagyon nagyon örülök, gratulálok, és ma este a Te egészségedre is fogok inni !!!!!!!

Bele a közepébe 2010.03.12. 18:52:48

na, örömmámoromban elrontottam a köszöntést,
azaz,
ezután sem fogunk magázni.

Bele a közepébe 2010.03.16. 00:06:46

Ti, rajongó falkatársaim szemérmesen hallgattok, de én hoztam Nektek egy csodaszép linket, aminek egyetlen hibája, hogy a fotót nem tudom belőle lementeni. No nézzétek csak:

www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=628728

Csak nem mindannyian koncerten vagytok? :-)

véredény 2010.03.16. 08:35:58

Köszi a cikket, Belea, főleg a szép képek miatt. Megnéztem a youtube-on nem tette-e föl valaki magát az ünnepélyes aktust, de (még) nem. És azért nem hőzöngök, hogy gratula így meg úgy, mert az első gondolatom az volt, hogy na basszus, ezek azt hiszik, Lovasi nem fogja megérni az ötvenet. Mert ötven alatt csak balett-táncosok szoktak kapni. A második meg, hogy na végre!

Bele a közepébe 2010.03.16. 11:22:18

Szia
inkább hívjál betűszóval, mint EKF, KEN, stb, tehát B.a.K -nek, mert Belea románul azt jelenti, hogy baj, csáva, gond, probléma. :-D

A belea az egy olyan ember, aki csak gondot okoz. :-D

Én nagyon örülök Andrásnak, mert úgy gondolom, mindig önmaga maradt, és ezzel együtt lett sikeres, és azzal együtt, hogy lazán használja koncerten a baszás szót, és ezen, meg az önironikus hülyéskedésein mégis átláttak, és értékelték. Számomra az az abszolútum, hogy valaki úgy lesz sikeres, hogy közben önmaga. És a siker alatt nem a pénzt értem, hanem azt, hogy így, ahogy vagy, nagyon sok ember elfogad és elismer. Hogy az a sok ember mind örül a létednek. És ezt belátják a hivatalos "szervek" is. :-)
Szóval nagy az öröm a házam táján.

Bele a közepébe 2010.03.22. 20:37:04

Andriska :-) (mikor Andriskázom, az nem Lovasi Andriska, hanem a mézeskalácslelkű Andriska a Többiek c. klipből, nem létező személy, hanem mesehős)

szóval csinálhatnátok egy youtubeos felhasználói Official Kiscsillag oldalt, ott több lehetőség van, mint itt, a blogba'.
És nem lesz ennyi hely Andriskás beírásoknak. :-D

Bele a közepébe 2010.04.02. 22:48:43

megígérem, a nyáron mérsékelem magamat, de most hoztam egy linket
a Kossuth díjról.

index.hu/kultur/showbiz/2010/03/16/lovasi/

sziasztok

dejólhangzik a linkben a kulturshowbiz.

Bele a közepébe 2010.04.04. 20:08:30

(((dehhogy fogja vissza magát))))

"Andriska", nagyon szép koncertet szerveztetek a Kaláka születésnapjára. Én a Penge műsorban láttam, rajongó falkatársaim, ha nem láttátok volna, kedden lesz a második része, a Duna tévén, 20 órától.

"Szil szál szalmaszál merre jár a Pál...."

Bele a közepébe 2010.04.14. 00:26:34

hol vagytok, zenészek és rajongók? Zenéltek? Rajongtok?

www.kiscsillagzenekar.hu/

ez az oldal updated? Játszogattam vele, a koncertbeírások frissek?

Bele a közepébe 2010.04.14. 00:29:37

fotókat is találtam. Rezső olyan szép, mint egy indián lány. :-)

_borsi 2010.04.19. 22:12:10

ez egy olyan blog, amit egy kommentelő ír. (:

Bele a közepébe 2010.04.20. 13:34:56

bocsánat ! :-D

puszi

(de ha gyakrabban jönnétek, színesebb lenne a paletta)

Bele a közepébe 2010.04.20. 13:41:57

Penge műsor sincsen újabban. ?
Minden nagyon képlékeny. :-)

imagination 2010.04.20. 20:28:11

Nagyon csendesek vagytok=)

Bele a közepébe 2010.04.27. 21:11:19

Kispál koncertjegyet lehet nyerni Kolozsvárra, ha megalkotod a legjobb 4, búcsúhangulatú verssort, ami akár Kispál (Lovasi) szövegnek is beillene.

Ím' az eddigi termés:

multikult.transindex.ro/?cikk=11391

Bele a közepébe 2010.05.03. 02:32:42

I don't like Szily László and this kind of attitude, azért se.

(most már igazán tényleg nem fogok errefelé járni, és tessék törölni a locsogásom ocsú részét.)

Bele a közepébe 2010.05.19. 11:09:42

de mégsem illendő ilyen mogorván távozni :-)

ezért

kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

és

Fishing on Orfű, hátha én is elvetődöm ararfelé. Csak előre lefoglalva lehet menni, vagy spontánul is?

samumisi 2010.05.20. 17:09:22

Egy kis Pécs, előzetese egy készülő filmből:

www.youtube.com/watch?v=4Q4W8s01SiQ

Nézzétek szeretettel

donee 2010.11.15. 23:12:50

Kedves zenekar!

Ezúton érdeklődnék, előre láthatólag mikorra várhatjuk az új számokat, az új albumot?

Előre is köszi a választ!

Bele a közepébe 2011.06.05. 10:29:17

dolgozás, dolgozás... hiszi a piszi ! Hogy vagytok, fiúk? Nagyon jó volt Benneteket belvárosi fesztiválon látni tegnap. A szélről néztelek benneteket, hogy legalább a jelentős művészt lássam, máshová nem fértem be, de a Teremőrre úgy táncoltam, hogy csak néztek a körülvevők, mert arra nem lehet nem ropni. Na puszi, írjatok már ide valamit.
süti beállítások módosítása