Mivel még soha, egyetlen albummal sem dolgoztunk ilyen sokáig, az a helyzet állt elő, hogy nagyon nehéz írni bármelyik dalról, különböző verziók vannak a fejemben, mindegyik dal rengeteg formában létezik (létezett) már. Én mondjuk hiszek abban, hogy ha jó egy dal, az mindenféle verzióban eljátszható, az akkor is működni fog, de persze rengeteg vita volt közöttünk, hogy melyik kerüljön fel végül a lemezre. Az biztos, hogy aki már a koncertverziókat szokta meg, az azokat fogja hiányolni, de ez már csak ilyen dolog. Azért mi azt reméljük, illetve azt gondoljuk, hogy hosszú távon ezek a változatok győznek majd a fejekben.

Én végigmennék szép sorban a dalokon és leírom, ami eszembe jut róluk.

Örökre szívembe zártalak

Ha jól emlékszem - márpedig általában dátumokra nem szoktam jól emlékezni, úgyhogy lehet, hogy most is tévedek - 2007 végén kezdtünk nekiállni új dalokat összerakni. A próbákon már született egy-két ötlet, de ilyenkor van egy szakasz, amikor mindenki lehozza az otthon időközben kitalált dolgait és mutogatjuk egymásnak, hátha valaki felkapja a fejét egy riff hallatán. Ez az első szűrő a legfontosabb talán, ugyanis amikor otthon kitalálsz valamit, az szinte mindig klassznak tűnik, meghallgatod másnap, a fele dal ott már meg is bukik. Azután a megmaradtakat elkezded megmutatni a többieknek, de a legtöbb dalnál már az első másodpercekben kikapcsolnád a gépet, mert rájössz, hogy így nem is lesz olyan jó. Persze, amiket a legjobbaknak gondoltál, azt fikázzák le általában a többiek (nagyon helyesen), amit meg csak azért tettél fel a cd-re, mert volt még hely, arra felkapják a fejüket.

Na, pont ilyen ötlet volt ennek a dalnak az alapja is, megmutatom, hogy is kezdődött:

A basszustéma megtetszett a többieknek, elkezdtünk rá improvizálni, nekem még volt egy akkordmenetem ugyanebben a hangnemben és pár perc alatt ki is alakult a dal alapja. A Lovi majd nyilván elmeséli, hogy is született meg rá a szöveg, de annyit elárulhatok, hogy a kisebbik lánya, az Eszti volt az értelmi szerző...

Ugorjunk egy kicsit az időben. Kész lett a dal első verziója és kipróbáltuk koncerten. Őrület! Egyből működött! Ez elég ritka dolog, általában szokni kell az embernek egy új dalt, de ez egyből működött. Nagy volt az öröm, be is került állandó dalnak a koncertek repertoárjába és 2008-ban szinte mindig játszottuk, de amikor megindultak a stúdiófelvételek - erről a megindulásról később még részletesen lesz szó - úgy rögzítettük, ahogy játszottuk a koncerteken, nem is volt rossz, de valamiféle erő, mégis hiányzott belőle. Megkezdődtek a kísérletezgetések. Volt például, hogy az Ambrus otthon kitalált bele egy gitártémát - pedig nem egy gitározó típus a fiú- ami először nekem nem is nagyon jött be, később azonban már én ragaszkodtam hozzá a legjobban, annyira megszerettem. Talán ez volt az a dal,amiben először kísérleteztünk az Ábel falzettes vokáljával, amit nemes egyszerűséggel csak buzivokálnak nevezünk a mai napig és ami a második album egyik védjegye lett. Amit még nagyon szeretek a dalban, hogy a Lovival egyszerrre gitárszólózunk benne, egy időben, ami ugye megint nem egy szokványos megoldás, de úgy tűnik itt működik.

Na, mára ennyit, akit érdekel a folytatás, az látogasson vissza!

Ja! Itt egy pár kép is a lázas munkáról, hogy lássátok mi tartott ilyen sokáig.

Lecsó