kis sötét és gitártörténelem

Hogyan készült? 6.rész: Nehézbörtönsúlyzó

Tipikus próbatermi improvizációból született dal. Egyik délután a Bandi elment valami ügyet elintézni, mi meg a Rezsővel és a Ricsivel hárman maradtunk a próbateremben. A Rezső elkezdte játszani a dal alapriffjét, mi beszálltunk rá, én még gyorsan fabrikáltam egy refrénfélét hozzá és kész volt a dal alapja. Mivel a dob nem volt bemikrofonozva, de szerettük volna mégis, hogy megmaradjon az ötlet, gyorsan kerestem egy hozzáillő dobot (akkor ez éppen a Massive Attack Teardrop című dalának a dobja volt, a refrénbe meg egy Coldplay dob került). A végeredmény alant hallható:

Abban az időben Bandi éppen a Bori akkor készülő lemezén segédkezett, ahol a legtöbb dal szövegírója Tariska Szabi volt, az akkor már nem létező Amorf Ördögökből. Megmutatta neki ezt a dalkezdeményt, a Szabi meg írt rá gyorsan egy szöveget, Bandi még egy kicsit ráigazított a dalra. Ezután pihent a dal egy kicsit, néha elővettük, de még nem akart összeállni, mígnem egy délután szemüveges gitárosunk egy kicsit átszabta a refrént. Ezután már csak egy kis színezés, fűszerezés, díszítés volt hátra és mehetett is a dal a sütőbe....

Jó sötét hangulata lett végül. Mondjuk sokáig az is volt a munkacíme, hogy „Sötét”.
Még talán annyi érdekesség, hogy a gitárszóló felvétele úgy történt, hogy egyik délután egyedül maradtam a stúdióban egy üveg bor társaságában és nekiálltam szólókat gyártani, ami elég macerás úgy, hogy egyszerre kell gitározni, effekteket kapcsolgatni, meg kezelni a komputert és közben még inni is kell... A lényeg, hogy mire elfogyott a bor és visszajöttek a többiek, lett vagy tíz gitárszóló, amiből nekik már csak válogatni kellett.

De, ha már a gitároknál tartunk, nézzünk egy kis zenekari gitártörténelmet. Kezdjük a Rezső hangszereivel, az a legegyszerűbb:

A fő gitárja egy 2002-es Fender Standard Jazz Bass:


Még az ős-Kispálos időkben használt egy 1964-es Höfner Professional 185-öst, amit még a nyolcvanas években eladott, de nemrég rábukkant egy hangszerboltban és újra megvásárolta, így most ez a második gitárja.


Bandi egyik első elektromos gitárját ötezer forintért vette, egy Record márkájú magyar gitárt a 60-as évekből, a Szegedi Ládagyár terméke volt egyébként. Bár meglepőnek tűnik, de nagyon jó hangja van, igaz kicsit gerjedékeny a régi pick-upoknak köszönhetően.


A Kiscsillag megalakulásakor egy Hofneren kezdett (bár Gibson volt ráírva, de azért Hofner volt az). Ezt a hangszert még én vettem a Puzzle zenekar gitárosától, a Gyuritól, amikor kiköltöztek Londonba.


Ezután vette meg a piros DeArmond Starfire Special gitárját (ami a Guild Firebirdjének az utóda), a mai napig ez egyik fő hangszere.


A következő gitárja egy Heritage H-535-ös volt, ami egy amerikai bluesgitárosnak, James Boldennek készített hangszer. Ezt én vettem meg tőle pár hónap után, a mai napig is ezt használom a Kiscsillagban legtöbbet (szerintem az egy egyik legjobb hangszer, ami eddig a kezemben volt).


Azért adta el, mert ekkoriban vette meg a fekete Gibson Lucille-ját, amit egészen pár héttel ezelőttig nyúzott a zenekarban.


Ha jól emlékszem, 2007-ben vette az első Telecasterjét, egy 1983-ban készült japán Squiert.


Ezt annyira megszerettük, hogy nemsokára mindketten vettünk egy-egy hasonló gitárt még. Ő egy kínai Squiert, arról nincs képem egyelőre. Most hogy eladta a Lucille-t, gitárkeresőben van, most nála van egy 60-as években készült Guild Starfire gitár, talán ő lesz a következő....

Amikor a Kiscsillagot elkezdtük, én két hangszert használtam, egy 1972-es USA Fender Mustangot, amit Törökszentmiklóson vettem a 90-es években, egy PUF koncert utáni italozás következményeként (azóta se bántam meg) és az egyik legelső gitáromat egy szintén a 70-es években készült Ibanez LesPault. Ez utóbbit 1982-ben vettem, miután egész nyáron kőművesnél dolgoztam, hogy összeszedjem rá a pénzt. Ez akkor szinte új volt, egy karcolás se volt rajta, azóta begyűjtött szegényke egy-két sebet, de a hangja csak jobb lett. A bridge pick-up már tönkrement benne, helyette egy DiMarzio pickup került bele. Ekkoriban volt még egy másik hangszerem, amit a Kispitől vettem, egy Gibson SG, de ezt nem használtam sokáig,mert kényelmetlen volt a nyaka. Ezután vettem meg a Lovitól a fentebb már említett Heritage-t, majd tavaly egy új Fender Telecaster Customot, amit  főleg a PUF-ban használok, de a Kiscsillagban is egyre több szerepet kap már.


(USA Fender Mustang)


(Ibanez LesPaul)


(Gibson SG)


(Fender Telecaster Custom)

Na, ennyit a gitárokról.
Ha valaki a dobokra kíváncsi, az majd az Ábelt csesztesse, mert én egyáltalán nem értek hozzá.

Csá!

Lecsó

A bejegyzés trackback címe:

https://orokre.blog.hu/api/trackback/id/tr65991801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teremőr 2009.03.09. 18:00:17

Szia Lecsó!

Mindig is érdekelt a hangszerparkotok, köszönöm a részletes beszámolót.

Teremőr 2009.03.09. 18:06:44

jajj, az előzőnél elfelejettem, hogy poén a massive attack dobtéma :)

Mátééé 2009.03.09. 18:40:51

Lovi mögött a kőröshegyi völgyhíd:P (a lényeg)

nem semmi azért:))
jóóó, Lecsóóó:))))

Mátééé 2009.03.09. 18:45:46

mod: a kep9 nem látszik:(
1972 USA Fender Mustang

www.flickr.com/photos/33854850@N00/176156324/sizes/m/

rockon 2009.03.09. 19:54:52

Jaj már, Lovibácsira miért csak annyit képes mindenki mondani, hogy "a szemüveges"?? Azon, ami mögötte van, (a kék szemén) senki nem akadt fönt rajtam kívül? :)

orrvitorla 2009.03.09. 20:18:29

@rockon:
Dehogynem veszik észre, egy egész filmet építettek egyes-egyedül a kék szemére.

Mics Bjukenen hadnagy 2009.03.10. 07:21:32

Na ez egy jó kis poszt! :)
Egy ilyen Heritage H-535 -re mennyit vadásztam nemrég, de aztán feladtam, mert nem nagyon találtam. :(( Remek gitár!

Mics Bjukenen hadnagy 2009.03.10. 07:23:32

@Mics Bjukenen hadnagy:
Ez lemaradt...
Ha egyszer meg akarsz válni tőle szólj és ha éppen lesz pénzem, akkor átveszem! :))
Üdv,
Mado

lefekszemahóba 2009.03.10. 10:36:52

Köszi Lecsó!
Ha már úgyis itt vagyok, meg kell írjam Neked, bár off és bocsi érte, de ma reggel óta a Félek-et hallgatom (2005-ös Gödör-verzió) és imádom!!!
Ja. és klassz voltál Te is a Barlangban!

tökcsősz 2009.03.10. 14:32:17

újabb pont a kék szemeknek :)

brncsk 2009.03.12. 06:41:33

Ábel, akkor légyszi vedd úgy, hogy csesztetve vagy :D - én pl. tényleg tök kíváncsi lennék hogy miért ilyen minimalista dobszerkóval nyomatod!

montpiere 2009.03.12. 08:44:06

Király post Lecsó! Köszi!
Esetleg erősítőkről meg persze effekt pedálokról nem tervezel hasonlót? Biztos sok mindenkit érdekelne az is. Üdv

misimókus 2009.03.13. 13:46:55

Kár, azt hittem a refrént a Tankcsapda szabta át.

www.sixtiesguitars.com · http://www.sixtiesguitars.com 2015.02.17. 08:56:27

Sziasztok!Bandi gitárja nem Magyar hanem Német gyártmány.Egy Musima Record!Régóta szeretnék egy ilyen gitárt a gyűjteményembe!
Üdv.kusti
süti beállítások módosítása