Hogyan készült? 6.rész: Nehézbörtönsúlyzó
Tipikus próbatermi improvizációból született dal. Egyik délután a Bandi elment valami ügyet elintézni, mi meg a Rezsővel és a Ricsivel hárman maradtunk a próbateremben. A Rezső elkezdte játszani a dal alapriffjét, mi beszálltunk rá, én még gyorsan fabrikáltam egy refrénfélét hozzá és kész volt a dal alapja. Mivel a dob nem volt bemikrofonozva, de szerettük volna mégis, hogy megmaradjon az ötlet, gyorsan kerestem egy hozzáillő dobot (akkor ez éppen a Massive Attack Teardrop című dalának a dobja volt, a refrénbe meg egy Coldplay dob került). A végeredmény alant hallható:
Abban az időben Bandi éppen a Bori akkor készülő lemezén segédkezett, ahol a legtöbb dal szövegírója Tariska Szabi volt, az akkor már nem létező Amorf Ördögökből. Megmutatta neki ezt a dalkezdeményt, a Szabi meg írt rá gyorsan egy szöveget, Bandi még egy kicsit ráigazított a dalra. Ezután pihent a dal egy kicsit, néha elővettük, de még nem akart összeállni, mígnem egy délután szemüveges gitárosunk egy kicsit átszabta a refrént. Ezután már csak egy kis színezés, fűszerezés, díszítés volt hátra és mehetett is a dal a sütőbe....
Jó sötét hangulata lett végül. Mondjuk sokáig az is volt a munkacíme, hogy „Sötét”.
Még talán annyi érdekesség, hogy a gitárszóló felvétele úgy történt, hogy egyik délután egyedül maradtam a stúdióban egy üveg bor társaságában és nekiálltam szólókat gyártani, ami elég macerás úgy, hogy egyszerre kell gitározni, effekteket kapcsolgatni, meg kezelni a komputert és közben még inni is kell... A lényeg, hogy mire elfogyott a bor és visszajöttek a többiek, lett vagy tíz gitárszóló, amiből nekik már csak válogatni kellett.
De, ha már a gitároknál tartunk, nézzünk egy kis zenekari gitártörténelmet. Kezdjük a Rezső hangszereivel, az a legegyszerűbb:
A fő gitárja egy 2002-es Fender Standard Jazz Bass:
Még az ős-Kispálos időkben használt egy 1964-es Höfner Professional 185-öst, amit még a nyolcvanas években eladott, de nemrég rábukkant egy hangszerboltban és újra megvásárolta, így most ez a második gitárja.
Bandi egyik első elektromos gitárját ötezer forintért vette, egy Record márkájú magyar gitárt a 60-as évekből, a Szegedi Ládagyár terméke volt egyébként. Bár meglepőnek tűnik, de nagyon jó hangja van, igaz kicsit gerjedékeny a régi pick-upoknak köszönhetően.
A Kiscsillag megalakulásakor egy Hofneren kezdett (bár Gibson volt ráírva, de azért Hofner volt az). Ezt a hangszert még én vettem a Puzzle zenekar gitárosától, a Gyuritól, amikor kiköltöztek Londonba.
Ezután vette meg a piros DeArmond Starfire Special gitárját (ami a Guild Firebirdjének az utóda), a mai napig ez egyik fő hangszere.
A következő gitárja egy Heritage H-535-ös volt, ami egy amerikai bluesgitárosnak, James Boldennek készített hangszer. Ezt én vettem meg tőle pár hónap után, a mai napig is ezt használom a Kiscsillagban legtöbbet (szerintem az egy egyik legjobb hangszer, ami eddig a kezemben volt).
Azért adta el, mert ekkoriban vette meg a fekete Gibson Lucille-ját, amit egészen pár héttel ezelőttig nyúzott a zenekarban.
Ha jól emlékszem, 2007-ben vette az első Telecasterjét, egy 1983-ban készült japán Squiert.
Ezt annyira megszerettük, hogy nemsokára mindketten vettünk egy-egy hasonló gitárt még. Ő egy kínai Squiert, arról nincs képem egyelőre. Most hogy eladta a Lucille-t, gitárkeresőben van, most nála van egy 60-as években készült Guild Starfire gitár, talán ő lesz a következő....
Amikor a Kiscsillagot elkezdtük, én két hangszert használtam, egy 1972-es USA Fender Mustangot, amit Törökszentmiklóson vettem a 90-es években, egy PUF koncert utáni italozás következményeként (azóta se bántam meg) és az egyik legelső gitáromat egy szintén a 70-es években készült Ibanez LesPault. Ez utóbbit 1982-ben vettem, miután egész nyáron kőművesnél dolgoztam, hogy összeszedjem rá a pénzt. Ez akkor szinte új volt, egy karcolás se volt rajta, azóta begyűjtött szegényke egy-két sebet, de a hangja csak jobb lett. A bridge pick-up már tönkrement benne, helyette egy DiMarzio pickup került bele. Ekkoriban volt még egy másik hangszerem, amit a Kispitől vettem, egy Gibson SG, de ezt nem használtam sokáig,mert kényelmetlen volt a nyaka. Ezután vettem meg a Lovitól a fentebb már említett Heritage-t, majd tavaly egy új Fender Telecaster Customot, amit főleg a PUF-ban használok, de a Kiscsillagban is egyre több szerepet kap már.
(USA Fender Mustang)
(Ibanez LesPaul)
(Gibson SG)
(Fender Telecaster Custom)
Na, ennyit a gitárokról.
Ha valaki a dobokra kíváncsi, az majd az Ábelt csesztesse, mert én egyáltalán nem értek hozzá.
Csá!
Lecsó