Az alant olvasható íráshoz - amit az egyébként kiválóan doboló szerző idő hiányában jómaga nem tudott kitenni, és úgy vélte, mi meg túl gyávák leszünk ahhoz, hogy közöljük - csak ennyit szeretnénk hozzáfűzni, csak neki: Bemegy a kocsmába a cowboy, a skót, a nyuszika, az agresszív kismalac, Pistike, a pösze, Móricka... A kocsmáros végignéz rajtuk, aztán aszongya: Mi ez, már megint valami hülye vicc? (a "szerk".)
Ismét eredetkutatás következik. A számunkra legfontosabb éltető fogalomról lesz szó, mégpedig a vajas kenyérről. Vagyis a zenéről. Magyarul.
A zenét Kovács "Zene" Sándor találta ki. Ő jött rá, hogy ha kiad egy hangot, és létrejön egyfajta rezgés - például kitartja, nem pedig csak simán "leejti" a hangot -, akkor az számára szórakoztató. Elkezdett énekelni, bár akkor még nem hívták sehogy, mert a beszédet 1945 után fedezték fel, és akkor gyorsan ki kellett találni egy nevet ennek a cselekvésnek, mivel az ember első szava a papa, mama, cvikipuszi és atombomba szó után az "én" volt. Az ekelés maga a hangkiadás, de ehhez hozzácsapódott a cselekvés megjelenítőjére irányuló jelzés - a már említett "Én" szó. Egy idő után hozzáragadt még egyes szám második személyben is az "én" előtag. Így lett a "Te, Józsi, ekelj már!" felkiáltásból "énekelj már". Bár Gábor (akitől idéztem) tisztában volt azzal, hogy nem Ő ekelt, hanem a haverja, de mivel fogalma sincs a szó keletkezéséről, ezt le is szar... Na, félre az unalmas összekötő szöveggel.