Van egy szer. Injekcióval juttatják az emberek szervezetébe. Tetramirtill-megabromkomiselid a neve. Kisebb butulással jár, a ritmusérzék fejlődésével, meg azzal, hogy állandóan a dobhangolással vagy elfoglalva, ritmikusan jár a kezed az asztalon (nem alatta… azt a szert Maszturbomirtill-megabromkomiselidnek hívják), és folyton a John Bonhamről akarsz mindenkivel beszélgetni. Először csak néha jelennek meg ezek a tünetek. Például egy nem várt pillanatban bazinagyot rácsapsz az asztalra, vagy néha a "John" szót szajkózod, esetleg kimondod egy teljesen más irányú mondat közben az egyik jelentékeny bőrgyártó cég nevét (például: Tegnap lementem a konyhába, amikor is az a"Remo"nyám leordított, hogy miért tárolok egy egész érettségiző-osztályt feldara"Evans"bolva a hűtőben). Olyankor rácsapsz a szádra - magad sem érted, mi történt veled... Pedig mind tudják addigra:  visszavonhatatlanul DOBOSSÁ ALAKULSZ ÁT!

Éjszakákat sírsz, és még a szüleidnek se hozol reggelente Blikket, aminek az a fő híre, hogy "Ferink megint tüsszentett otthon", meg az, hogy "Szabó Győzőnek nem elég kemény", vagy "Pákónak tetveket találtak az agyában"; még vécére se mersz kimenni. De már késő: elkezdesz átalakulni. Azon kapod magad, hogy néha nem figyelsz oda az emberekre, csak mondod a szóvicceidet - és utálod őket, de nem tudsz ellene tenni. A ritmusérzéked fejlődése miatt nem leszel csak öngyilkos. Így inkább veszel egy dobot, és megpróbálod a legtöbbet kihozni halálos fertőzöttségedből. Magányosan ülsz a dobod mellett, és tudod, hogy az emberek soha nem fognak visszafogadni a társadalomba. Ott nincs hely olyanoknak, mint te vagy. Kívülálló lettél. A szüleid kitagadnak, és szemét DOBOSnak fognak hívni. „Nekem a fiam ne legyen büdös DOBOS!” - kiáltja feléd apád. „Már megint DOBOZTÁL fiam! Ne hazudj! Látom a szemeiden! Megint olyan pirosak!!” - sivalkodik édesanyád. Kitagadnak, és már csak a pincehidegbe menekülhetsz előlük egy általad bérelt belvárosi próbaterembe dobozni.

Először egy fiatal germán trubadúrnak adtak be ilyen injekciót - név szerint Hans Ulrich Menschenmann von Hüldergerbesüppenborkenzer-nek -, aki lant helyett egy idő után kongákkal (akkor még Sprenchsherfraudineschschzenzie volt a neve) udvarolt a szép tizenharmadik századi hölgyeknek, akik emiatt büdös paraszt megszólítással hagyták faképnél, míveletlen tuskónak nevezték, és mindenhol kiröhögték. Nem volt más választása: beoltatott titkon egy nőt orvos barátjával (akinek nem írom le inkább a nevét), majd egymásba szerettek. Ettől kezdve genetikai úton is öröklődött a kór, mert köztudott, hogy ha két ellenkező nemű példányt beoltanak Tetramirtill-megabromkomiselid-del, akkor azok egyesülésével az anyag beépül az utód génállományába.

Tehát imígyen két csoportra lehet osztani a dobosokat. Vannak, akiket beoltottak: ezeket "Injektív Idiobos" (az idióta és a dobos szó összeadásával - értelemszerűen) jelzővel illetjük. És vannak, akik ettől a Hans Ulrich Menschenmann von Hüldergerbesüppenborkenzertől származnak: -ezeket pedig "Jézusom, ez a szerencsétlen hülye már így született, szegény, mennyi baja lesz ennek a életébe Idiobos"-nak hívjuk.
Nem biztos, hogy a harmadik rész megjelenik, mert lehet, hogy kitör(ik) miatta a harmadik világháború.

Ábel

jó, elismerjük, szeretjük a folytatásokat (a "szerk".)